MAGUNKRÓL                  TRARÍCIÓ                          BIRTOK                    TECHNOLÓGIA                      BOROK         SZPONZOROKAT KERESÜNK

TRARÍCIÓ

Anyai ágon Erdõbényérõl származunk. Tiszteletbõl a nagyapám, Czabala János (és õseink) családnevét viseli a borászat.

A „második háború” elõtt is szõlõmûvelésbõl éltek, de a család 1945-ben kapott egy kis földet, itt látható a birtoklevél.

Az Ideiglenes kormány 1945. március 15-i rendelete szerint földet osztottak áprilisban. Még Székesfehérvár körül járt a front, de Bényén már metszettek. Ha olyan gyors volna a mai közigazgatás, mint akkor, számítógép, fax meg közlekedés nélkül…

Minden évben „nyaraltam” a birtokon. Sokat nem segítettem, de megéreztem a földön dolgozó ember védtelenségét, ám szabadságát is. Ha tanultam valamit, az csak a szõlõ, a munka tisztelete, a földmûves szorgossága – sajnos a szõlészeti, borászati ismereteket már könyvbõl kellett megtanulnom.

Minden évben szüreteltünk kétszer-háromszor, igazi családi ünnep volt.

Nem is oly régen Szerencstõl még gõzmozdony járt, a faluba farmotoros Ikarusz vitt. A hegyre lovas kocsin utaztunk, a gyerekek bent állhattak a szállításra használt, fenék nélküli „terhes hordóban”.  Kis puttonyom is volt, amibe a „szedõk” vödreiket ürítették. A mustot az ABAFOR-ba adtuk le.

A nagyszülõk elhaltak, az erdõbényei szõlõket eladták. Ma a Béres szõlõbirtok gazdálkodik a hajdan volt Palánkoson és Csonkán, a Rafajon nem is tudom…

Nem ott vásároltunk szõlõt. A bényei dûlõk hûvösek, a borok savasak, fanyarok. Mád fél órával közelebb is van. Kicsit hûtlenek voltunk, de borászatunk szellemében és nevében tovább élnek õseink.